Adamovszky István ifj: Magyar Bankjegy Katalógus 1926-2022

7.990 Ft

3 készleten

Az új 2022-ig frissített Magyar Bankjegy Katalógus, melynek 1. kiadása 2009 januárjában jelent meg. Természetesen aktualizálva lettek a forint és euró árak, bekerültek az új (2014-től kiadott) Forint bankjegyek és az előző sorozat 2008 óta megjelent darabjai, de jelentősen változott a VH Pengő, Adópengő és Pénztárjegy rész is, mivel az azóta is tartó kutatómunkák után néhány bizonytalan eredetű darab kikerült, és több eddig nem említett tétel bekerült a táblázatokba. Jelentős változás történt a Pengők részben is, és mindenhol – ahol szükség volt rá – a képeket kicserélték, hogy még szerethetőbb legyen az új kiadás. Az oldalszám is nőtt picit, de sok régi oldal össze lett vonva és át lett rendezve, ezért a bővülés jobban kifejezhető azzal hogy több mint 200 új fotó, és több mint 300 új tétel, valamint egy új és egy kibővített átfogó betűtáblázat is helyet kapott, hogy még érthetőbbek legyenek a Vörös Hadsereg Parancsnoksága alatt kiadott bankjegyek, és az új Forintok. A kötet igényes lakkozott kemény borítós, fűzött kivitel, hogy akár 10-20 éven át is bírja a napi használatot, a börzék és a heti klubélet megpróbáltatásait!

3 készleten

Cikkszám: K00001 Kategória: Márka:

Eladná gyűjteménye darabjait?

Felvásárlás és értékbecslés személyesen vagy előzetes egyeztetéssel.

Leírás

Adamovszky István ifj. Magyar bankjegykatalógus 1926–2022 című könyve a magyar bankjegyek legfrissebb és legátfogóbb gyűjteménye, amely az 1926 és 2022 közötti időszak pénzjegyeit részletesen rendszerezi és bemutatja. A kiadvány nélkülözhetetlen segédlet a numizmatika iránt érdeklődő gyűjtők, szakemberek és kutatók számára.

Főbb jellemzők:

  • Teljes körű katalógus a magyar bankjegyekről 1926-tól 2022-ig

  • Frissített és kibővített anyag az előző kiadásokhoz képest

  • Precíz leírások, katalogizálási adatok és egyedi azonosítók

  • Színes és fekete-fehér illusztrációk az érthető azonosítás érdekében

  • Részletes információk a bankjegyek állapotának meghatározásához és értékeléséhez

  • Hasznos referencia gyűjtőknek, árverési szakértőknek és pénztörténettel foglalkozó kutatóknak

Ez a katalógus a magyar bankjegyek gyűjtésének és tanulmányozásának alapvető forrása, amely támogatja a bankjegyek pontos azonosítását és értékbecslését a legfrissebb adatok alapján.

Vélemények (0)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Adamovszky István ifj: Magyar Bankjegy Katalógus 1926-2022” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük